van ez az ifjabb Kovács Gézáné. 57 éves, mpég éppen nem nyugdíjas. Kismaroson lakik, és 23 éve dolgozik Kisorosziban, a helyi népművészeti boltban, eladóként. megélhetési szempontból fontos tehát, hogy ifjabb Kovács Gézáné minden nap eljusson otthonából munkahelyére.
a két helység légvonalbeli távolsága saccperkábé 1000 méter. egyetlen apró nehézség van útközben: a Duna. Kisoroszi ugyanis a Szentendrei sziget északi csücskében fekszik; Kismarossal szemben.
ifjabb Kovács Gézáné örök életében víziszonyban szenvedett, sem úszni nem tanult meg, sem nem merészkedne olyan építménybe, amelynél fenn áll a reális veszély, hogy egy intenzívebb hullám vagy egyéb okán könnyedén vízbe veti utasát. magyarán ifjabb Kovács Gézánénál ladik, (motor)csolnak, kilboat, kenu, kajak kizárt vízi közlekedései eszközök. marad az egyetlen, amit még igénybe vehet: személyszállító komp, avagy rév. amely Kismaros és Kisoroszi között óránként közlekedett.
mindaddig, amíg a helyi önkormányzat képviselői úgy nem döntöttek, hogy eléggé kihasználatlan a közlekedési eszközük, valamint költségvetésileg pénz sincsen erre; ígyhát 2007. január 1-jével megszüntették (bizonytalan időre felfüggesztették) ezt a járatot.
most nincs közlekedés Kismaros és Kisoroszi között.
ifjabb Kovács Gézánénak igen csekély a megtakarított pénze. így nem tud átköltözni Kisorosziba, mivel nem tud ott lakás szerezni. mivel ifjabb Kovács Gézánénak igen csekély megtakarított pénze van, mindenképpen dolgoznia kell, még legalább 3 évet, akkor lesz ki a teljes nyugdíjalapja. 57 éves munkaerőket Kismaroson (és szűkebb/tágabb) környékén nem keresnek új munkahelyekre; 57 évesen nem lehet eljönni egyik munkahelyről, mert nem lesz helyette másik.
ifjabb Kovács Gézáné a következőt teheti tehát: nagyon hajnalban felkel, kiballag a vasúthoz, egy megállót utazik rajta. Nagymaroson lemegy a révhez, átkompozik Visegrádra. ott azután megvárja a volánbuszt, azzal elmegy Visegrád-Szentgyörgypusztáig. itt felszáll a Szentgyörgypuszta - Kisoroszi révre, és máris a kellő helyen van. eddigi 15 perces utazása helyett most cca. másfél órát utazik (csak oda); eddigi 300 forintos napi utazási költsége cca. 1200 forintra nő.
arról már nem is beszélve, hogy mindezen változásokról persze a helyiek tudnak, ám sehol senki nem értesítette az esetleges potenciális utazó (nagy)közönséget, akik azért szezonban számosan vannak. magyarán erről az információról - miszerint a rév-közlekedés Kismaros és Kisoroszi között bizonytalan ideig szünetel - sehol nem lehet előzetesen információt szerezni; interneten mindössze egy hevenyészett menetrendet, Kismaroson pedig előzékeny táblákat találni. a révhiányról egyetlen árva papírfecni tudósít Kismaros Dunapartján, ott, ahol azelőtt a révre lehetett felszállni.
mit is mondhat ilyenkor az ember?... mit is mondhat azóta nap mint nap ifjabb Kovács Gézáné?...